Alan Shepard emlékére |
| Láthatod az óceánok kék vizét. Láthatod a jégsapkákat. Egy kicsit nedves lett a szemem az összes barátomra gondolva ezen a szép bolygón. Alan Shepard, 1996 | ![]() |
Az első amerikai űrhajós, Alan Shepard 1998. július 22-én, 74
éves korában kaliforniai idő szerint 9:30-kor leukémiában meghalt.
| Shepard egyike annak a 12 embernek, aki sétált
a Holdon, az Apollo-14 fedélzetén, a kis híján katasztrófával végződő Apollo-13
repülése után. Az Apollo-14 útja teljes siker volt, a legtöbb kőzetmintát ez a repülés hozta a
Holdról. Shepard az ötödik ember volt a Holdon. Alan igen határozottan kiállt az űrprogram mellett, mind a Gagarin repülés által okozott pánik, mind a kezdeti nehézségek ellenére. Egyesek szerint a többször is ő mentette meg az űrprogramot. Az USA-ban hosszú ideig példaképe volt a felnövekvő ifjúságnak: jó humorú, nagy teherbírású, higgadt pilóta volt. A US Navy berepülő pilótájaként kezdte űrhajós pályafutását, és ellentengernagyként fejezte be. Első repülése után nem sokkal, középfülgyulladás miatt letiltották, és ezért nem vehetett részt az első holdutazásokban. Később sikerült magát megoperáltatnia, és visszatérni. |
![]() |
| 1961. május 5-én hajtotta végre első repülését, amely az első amerikai emberi repülés volt (alig 23 nappal Gagarin után). A repülés 15 percig tartott a Freedom (Szabadság) 7 fedélzetén. Erre az útra egyébként vitt magával egy kis kalapácsot, hogy ha : "azok a lámpák (a pilótafülkében) nem működnek úgy, ahogy kéne, akkor én esküszöm, hogy fogok egy kalapácsot és kiütöm őket" idézi Alan szavait egykori társa, Gordon Cooper. 1963-1969 közt az amerikai űrhajósok vezetője volt. | ![]() |
| 1971 januárjában valóra váltotta gyermekkori álmát, és elsőként a világon golfozott a Holdon, 2 labdával és egy csempészett ütővel. | A kép közepétől kissé balra a golflabda |
Igen jó humora volt. Egyszer, még a Mercury-program idején, az első repülés elott, a Mercury program főnökével együtt Cap Canaveral-ban jártak. Walt Williams-nek hirtelen el kellett indulnia, és ehhez Alan kölcsönadta saját Corvette-jét. Majd miután William elindult, riasztotta a biztonságaikat, hogy ellopták az autóját. Mikor Williams a kapuhoz ért, az őrök elkapták, kirántották a kocsiból, földre teperték és megbilincselték.
Példaképe Charles
Lindbergh volt, és nagyon büszke volt rá, hogy Lindbergh tudta: ő inspirálta az
első amerikait a világűrben. Lindbergh Lindbergh és a Spirit of ST. Louis |
![]() |
Alan fáradhatatlanul hirdette az űrprogramot, pénzt gyűjtött, és amíg betegsége megengedte, vezetője volt az Astronauts Scholarship Foundation-nek, amit egyébként ő alapított.
Forrás: ABCNEWS. Írta GrG: jgergo@mail.datanet.hu